Az Ókécskei Közösségi Házról

Az Ókécskei Közösségi Ház épülete kezdetben községházaként szolgált.
A régi, elavult és kinőtt épületet 1938-ra bővítették ki, ekkor nyerte el mai formáját. Az ünnepélyes átadásra 1939-ben került sor.
Ekkor avatták a ház előtt álló, Turul-szoborral díszített Országzászlót is, amellyel Ókécske népe a trianoni döntéssel elszakított magyarsággal érzett lelki egységét fejezte ki. A lobogó félárbócra eresztése a közigazgatási, jogi elszakítottság fájdalmát jelképezte.

Ókécske és Újkécske 1950-es egyesítése után Tiszakécske központja az újkécskei községháza és környéke lett. Az ókécskei épület az 1950-es évektől a rendszerváltásig a megyéből összegyűjtött állami gondozott kisgyermekek csecsemőotthonaként szolgált.
A rendszerváltás után felújították. Ma állandó és időszaki kiállításoknak, kisebb kulturális eseményeknek, valamint honismereti foglalkozásoknak ad otthont.

Aktuális programjaink

  • ,,Szivekkel színig” – Kristóf Márta emlékkiállítás

    Ókécskei Közösségi Ház

    ,,Szivekkel színig" - Kristóf Márta emlékkiállítás a kiállítást megnyitja: Polyák Albert a Nemzeti Művelődési Intézet korábbi főigazgatója közreműködik: Bardócz L. Csaba (a tárlat okóber 17-ig látogatható) helyszín: Ókécskei…

Kiállításaink

Híreink